Emlékeztek még arra a Love magazinos címlapfotóra, amit Lily osztott meg Instagram oldalán? A fotón szemképráztató simket kapott, igazán futurisztikus volt, és a 2016-os februári számot hírdette. Most kaptunk 3 db képet ebből az elképesztő sorozatból, illetve egy rövid interjú részletet is. A magazin február 8-án jelenik majd meg. Reméljuk utána még több infót kapunk!!
Lily beszélt a médiáról, közösségi oldalakról, az ezzel kapcsolatos félelmeiről és az álhírekről. "Az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy az emberek tudják, hogy nem én vagyok. A legnagyobb félelmem, hogy az emberek olvasnak valamit, valamit, ami hazugság, és azt gondolják, hogy az az én gondolatom volt, én hoztam nyilvánosságra, pedig nem. Nagyon megfontolom, milyen dolgokat teszek ki magamról közösségi oldalakon. A közösségi oldalak nélkül sokkal kevesebbet stresszelnék. Állandóan attól rettegek, hogy feltörik."
"Próbálom tenni a mindennapokban az áltagos tini dolgokat, de ez elég nehéz, mióta reflektorfénybe kerültem. Ellenben hálás vagyok mindazért, ami ezzel jár, és kis árnak tartom azért, hogy azt csinálhassam amit szeretnék."
A színészi karrierjéről is beszélt. "Imádom, annyira felszabadító. Lehet, hogy ritka, de vannak napok, mikor úgy érzem, hogy csak az általam játszott karakter létezik, és én nem. Ez a legjobb érzés, annyira szeretem.Mégha ezek a napok csak néha jönnek elő, akkor is megéri."
A Chanelről. "A Chanel mindig is nagy dolog volt számomra. Szerencsésnek érzem magam, hogy Karl Lagerfeld része az életemnek és beszélgethetek is vele. Úgy érzem megérti az embereket. Ő egy jelenség."
Kaptunk néhány képek január 25-ről, amikor Lily és Harley Smith megérkeznek a Samsung stúdióba. Továbbá egy új interjú is előkerült, melyben csak Lily és Harley szerepel...
Még egy kicsit visszatérve a Sundance Film Festivalhoz: Lily és a 'Yoga Hosers' csapat néhány tagja interjút adott a Samsung Stúdiójában. Erről nézhettek meg néhány fotót a galériában:
A Hollywood Reporter jóvoltából kaptunk egy interjú videót a Sundance Film Festiválról, melyben a Yoga Hosers színészei beszélnek a karaktereikről és a rendező, Kevin Smith is megszólal. A képeket pedig a galériában megtaláljátok!!
Január 24-én, Salt Lake Cityben, Utah államban a Sundance Film Festiválon bemutatták a 'Yoga Hosers' című filmet. Ez az első produkció, melyben Lily főszerepet játszik. A filmet Kevin Smith rendezte, akinek a lánya, Harley szintén az egyik főszereplő és Lily barátnője is. A bemutatón rengeteg fotó készült, amiket csak ma tudtam feltölteni, mert tegnap vacakolt a galéria...
Készültek fotók a vörös szőnyegen:
A bemutató utáni partyn:
Több fotósorozatot is készítettek Lilyről és a csapatról egyaránt:
A közösségi oldalakon is közzétettek néhány képet:
Néhány órával ezelőtt nyilvánosságra hoztak egy jelenet részletet a Yoga Hosers című filmből. A produkcióban Lily mellett olyan sztárok is szerepet kaptak, mint Austin Butler, Johnny Depp, Justin Long és Adam Brody. A teljes filmet a mai napon fogják bemutatni!
Január 19-én is elkapták Lilyt a lesifotósok. Éppen Los Angelesben vásárolt a testőrével és közben kévát iszogatott. A galériába 16 db új kép került feltöltésre.
Lily 2015-ben szerepelt a dublini repper, Rejjie Snow - All Around the World című videoklipjében. Most elhoztam a klipből kivágott képeket, a videót pedig lessétek meg! Lily a 2:11 perctől látható.
Lily pályafutása 2015-ben indult be igazán, ám híres szüleinek hála már egészen kiskorától fogva üldözték a paparazzik. Most feltöltöttem a galériába a 2014-ben és 2013-ban készült lesifotókat. A felső sor jelöli 2014-et.
Üdvözöllek! Te most az elbűvölő Lily-Rose Melody Depp első és egyetlen magyar rajongói oldalán jársz. Lily 1999. május 27-én szültett Párizsban. Édesapja a híres színész, Johnny Depp, édesanyja a francia énekes és színésznő Vanessa Paradis. Lily maga is színészkedik, első filmje a Tusk 2014-ben jelent meg. Mindezek mellett a Chanel új arca lett 2015-ben. Nézz körbe az oldalon és tudja meg róla mindent!